HACCP kártevőirtás Budapest területén: Dokumentált kártevő elleni védekezés éttermeknek, cukrászdáknak, pékségeknek, élelmiszerboltoknak, raktáraknak és szálláshelyeknek Budapest mind a 23 kerületében. Felmérjük az egység kockázati pontjait, számozott csaliállomás rendszert építünk ki, és minden alkalomról olyan jegyzőkönyvet adunk, amelyet a hatósági ellenőrzésen gond nélkül fel tud mutatni.
HACCP kártevőirtás, röviden: az érintett egységeknek szakember által készített program szerint, program hiányában évente legalább kétszer kell kezeltetnie rágcsálók és rovarok ellen, az engedélyköteles munkát pedig megfelelő szakképseítéssel rendelkező szakember végezheti. Budapesten eseti kezelést 30 000 Ft-tól, rendszeres programot féléves vagy negyedéves ütemezéssel, felmérés utáni egyedi ajánlattal vállalunk, díjmentes kiszállással, a város 23 kerületében.
A HACCP szerinti kártevőirtást nálunk egészségügyi gázmester végzi, a felméréstől a jegyzőkönyv aláírásáig. Egy élelmiszer ipari egységben ez azért számít, mert az ellenőrzésen nem elég, hogy volt kezelés: azt is látni kell, ki végezte, milyen jogosultsággal, milyen szerrel és hol. Nálunk ezekre a kérdésekre egy ember felel, aki a konyhát, a raktárat és a csaliállomásokat is személyesen ismeri.
A jogszabály az engedélyköteles kártevőirtást szakmai képesítéshez köti. A dokumentációban ez a jogosultság, az alkalmazott szerek és a kezelés helye egyértelműen szerepel.
Ugyanaz a szakember jön a felmérésre, a rendszeres ellenőrzésekre és a soron kívüli hívásokra is. Az üzletvezetőnek nem kell minden alkalommal újra elmagyaráznia, hol a raktár és hol volt legutóbb gond.
Nyitás előtt, zárás után, szünnapon vagy hétvégén is dolgozunk, hogy a vendégtér és a konyha működését ne zavarja a kezelés, és az élelmiszer végig elzárva maradjon.
Egy kis büfének vagy kávézónak gyakran elég a féléves ütemezés, egy forgalmas melegkonyhának inkább a negyedéves. A gyakoriságot a felmérés dönti el, nem egy előre kitalált csomag.
Húzza oldalra a további fotókért →
Az értékeléseket a saját Google fiókjukból írták, válogatás nélkül, és a budapesti kártevőirtási munkáink egészére vonatkoznak. Köztük vannak étteremvezetők, kávézók és cukrászdák üzemeltetői, szálláshelyek gazdái és raktárak vezetői, akiknél a kezelés mellett a pontos dokumentáció és a nyitvatartáshoz igazított időpont volt a döntő.
Közzétéve itt: Google Viktória MócsányA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Teljesen elégedett vagyok a szolgáltatással. Nagyon precíz, alapos munkát végzett és szakszerűen tájékoztatott mindenről. Ezek mellett kiemelném még a kedvességét és a rugalmasságát is. Bátran ajánlom mindenkinek! 😄Közzétéve itt: Google Adrienn KoschekA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Gyors segítséget kaptunk, segítőkész hozzáállással találkoztunk. Maximálisan ajánlom!!!Közzétéve itt: Google Mohammed Abdullah GumaanA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Effective service, professional, Speaks English well!Közzétéve itt: Google Kornél Károly BánhegyiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Részletes munkát végzett nálunkKözzétéve itt: Google Anna BarnaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Nagyon elégedett vagyok a szolgáltatással, Máté még aznap kijött amikor hívtam. Az irtás szakszerűen, precízen zajlott. Külön köszönet a kedves hozzáállásért és a tiszta munkavégzésért – látszik, hogy tapasztalt és lelkiismeretes. Bátran ajánlom mindenkinek, aki biztos megoldást szeretne!Közzétéve itt: Google Éva RózsahegyiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Nagyon felkészülten jött, minden tudnivalót elmondott, készségesen válaszolta meg a felmerülő kérdéseket. Precíz munkát végzett. Csak ajánlani tudom.Közzétéve itt: Google Adrienn VörösA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Minden szper volt
Minden élelmiszerrel foglalkozó vállalkozásnak rendszeres, dokumentált védekezést kell fenntartania a rágcsálók és a rovarok ellen, és ezt a hatósági ellenőrzésen igazolnia kell. A 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet szerint ha az egységnek nincs szakember által készített védekezési programja, évente legalább kétszer, a fertőzöttségtől függetlenül kell irtószeres kezelést végezni. Egy budapesti étteremnél, cukrászdánál vagy élelmiszerboltnál az ellenőr nem azt kérdezi, volt-e valaha irtás, hanem azt, hogy van-e terv, ki végzi, hol vannak a csaliállomások, és mit mutatnak a legutóbbi bejegyzések.
Az élelmiszer-vállalkozónak megfelelő eljárásokat kell bevezetnie a kártevők elleni védekezésre. Ez a HACCP rendszer egyik előfeltétele, a kártevőirtás tehát nem kiegészítő szolgáltatás, hanem a működés feltétele.
A kártevők megtelepedését meg kell előzni, és rendszeres irtásukról gondoskodni kell. A 4. melléklet az élelmiszert előállító, tároló és forgalmazó helyre, a piacra, vendéglátó és közétkeztetési egységre külön szabályt ad a rovarok és a rágcsálók elleni védekezésre. A kötelezettség az üzemeltetőt, élelmiszeripari egységben tehát a vállalkozást terheli.
Az engedélyköteles kártevőirtás egészségügyi szakképzettséghez kötött, és csak hatóságilag engedélyezett irtószer használható. A dokumentációnak ezért a végző személy jogosultságát is igazolnia kell.
Fekete Máté, ENKK szám: 264008Ellenőrizhető az OKFŐ nyilvános keresőjében↗Az élelmiszerlánc felügyelete Budapesten a kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági szakembereinek feladata, a NÉBIH szakmai irányításával. Az ellenőrzés a rovar- és rágcsálóirtásra is kiterjed.
Nálunk mind az öt a dossziéban van. A tervet, a jegyzőkönyvet, a számozott térképet, a naplót és a szerlistát mi állítjuk össze és frissítjük, az üzemeltetőnek csak elő kell vennie az ellenőrzésen.
Jó tudni: az ellenőrzés a dokumentáció és a valóság egyezését is nézi. Ha a térképen tizenkét állomás szerepel, de a raktárban csak kilencet találnak, vagy a napló hónapok óta üres, az hiányosságnak számít, akkor is, ha a kezelés megtörtént.
Források: 852/2004/EK rendelet II. melléklet IX. fejezet, 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 36. § és 4. melléklet, 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet, 2008. évi XLVI. törvény, a NÉBIH HACCP útmutatója. 2026. novemberi állapot.
Egy HACCP szerinti kártevőirtás értéke a dossziéban dől el. Minden dokumentumot úgy állítunk össze, hogy az ellenőr egy lapozással lássa, ki, mikor, mivel és hol dolgozott, és a térkép ugyanazt mutassa, mint az épület. Az alábbi hat elem együtt adja ki azt a nyomon követhetőséget, amelyet a jogszabály a vállalkozástól elvár.
Kártevő elleni védekezési terv az egységre szabva
Rögzíti, mely kártevők ellen, milyen módszerrel és milyen ütemezéssel védekezünk, rovarokra és rágcsálókra külön. A felmérés után készül, és az egység változásaival, például egy új raktárhelyiséggel együtt frissül.
Az ellenőr ezt kéri elsőkéntSzámozott csaliállomás térképen
Az alaprajzon minden rágcsálóállomás és monitorcsapda saját számot kap, és pontosan ott szerepel, ahol az a valóságban található. Ha egy dobozt a takarítás során elmozdítanak, a következő alkalommal visszaállítjuk, és a térkép is ehhez igazodik.
A térkép és a valóság egyezikKezelési jegyzőkönyv minden alkalomról
Ki dolgozott, mikor, mely helyiségekben, milyen szerrel és milyen mennyiségben. Aláírva, a helyszínen átadva, így a dossziéban mindig ott van a legutóbbi kezelés igazolása.
Aláírt, dátumozott igazolásMonitoring és ellenőrzési napló
Állomásonként rögzítjük, volt-e csalifogyás, rágcsálónyom vagy rovar a monitorcsapdában. Ebből látszik, hol erősödik a nyomás, és hová kell a következő alkalommal több figyelem.
Folyamatos nyomonkövetés, nem csak pillanatképAz alkalmazott szerek dokumentációja
A felhasznált irtószerek listája és biztonsági adatlapjai, kizárólag hatóságilag engedélyezett, szakmai felhasználású készítmények. Kérdés esetén a hatósági ellenőr ebből látja, mi került felhasználásra.
Csak engedélyezett készítményÍrásos javaslat a kockázat csökkentésére
Résnyílások, ajtóalji hézag, hulladéktárolás, nyersanyag polcmagassága: a felmérésen talált hiányosságokat rögzítjük, hogy a hibanaplóban a megtett intézkedés is nyomon követhető legyen.
Bekerülhet a hibanaplóbaSürgős esetben általában aznap vagy másnap kimegyünk, felmérjük az egységet, elvégezzük a kezelést, és a dokumentációt az első alkalomtól kezdve rendbe tesszük. A hívásnál ezeket érdemes elmondani:
A HACCP kártevőirtás nem egyetlen kezelés, hanem egy rendszer, amely két látogatás között is működik. A sorrend minden helyszínen ugyanaz, a részletek viszont egy belvárosi étteremben, egy kőbányai raktárban és egy budai szálloda reggelizőjében egészen mások.
Helyszíni felmérés a nyersanyag útja mentén
A felmérést ott kezdjük, ahol az áru belép, és ott fejezzük be, ahol a hulladék távozik. Közben átnézzük a raktárt, a konyhát, a mosogatót, a pincét és a külső udvart, mert a kártevő ugyanazt az útvonalat keresi, mint a nyersanyag: meleget, rejtekhelyet és táplálékot.
Védekezési terv és állomáskiosztás
A felmérés alapján meghatározzuk, hány rágcsálóállomás és monitorcsapda kell, és hová. Minden állomás számot kap, a térkép pedig ugyanazt mutatja, mint a valóság. Itt dől el az ütemezés is: féléves vagy negyedéves ritmus, az egység kockázata szerint.
Kezelés és kihelyezés zárt rendszerben
A rágcsálóirtó csali zárt, lezárható állomásba kerül, a csótány és a hangya ellen célzott gélcsali és réskezelés kerül alkalmazásra a rejtekhelyeken. Élelmiszer, edény és munkafelület közelébe irtószer nem kerül kihelyezésre, a kezelés idejére a nyersanyagokat elzárjuk vagy letakarjuk.
Ellenőrzés, napló és lezárt jegyzőkönyv
A rendszeres alkalmakon minden kihelyezett állomást ellenőrzünk, rögzítjük a fogyást és a nyomokat, pótoljuk a csalit, és összevetjük a térképpel az állomások helyét. A jegyzőkönyvet a helyszínen aláírva adjuk át, a monitoring alapján pedig jelezzük, ha valahol a kártevőnyomás erősödik.
Mikor nem várhat a következő alkalomig?
Ha rágcsálóürülék vagy rágásnyom kerül elő a raktárban, ha csótány jelenik meg a konyhán nyitvatartás alatt, ha a csaliállomásokban hirtelen megnő a fogyás, vagy ha a hatósági ellenőrzés a következő napokban esedékes. Ilyenkor általában aznap vagy másnap a helyszínen vagyunk, és a soron kívüli kezelés is bekerül a dokumentációba.
Vendégforgalom mellett is megoldható
A rendszeres ellenőrzés jellemzően rövid, és nyitás előtt vagy zárás után elvégezhető. A nagyobb kezeléseket szünnapra vagy hétvégére időzítjük, így a vendégtérben senki nem találkozik irtószerrel, a konyha pedig a következő műszakra tisztán, használatra készen áll.
A kártevőnyomást a nyersanyag, a hőmérséklet, a nedvesség és a vendégforgalom együtt határozza meg. Egy forgalmas melegkonyha egészen más kezelési ritmust kíván, mint egy szálloda reggelizője, ezért az alábbi besorolás egy kiindulópont, a végleges ütemezést mindig a helyszíni felmérés dönti el. A jogszabályi minimum program hiányában évi két kezelés, ennél ritkábban egyik egységben sem dolgozunk.
Étterem és bisztró
Gépek motortere, mosogató, zsírfogó és lefolyók, hulladéktároló és áruátvétel. A meleg, nedves, morzsás környezet a német csótánynak és az egérnek is ideális, a nagy áruforgalom miatt pedig gyorsan változik a kártevő helyzet.
Pékség és cukrászda
A nyersanyagraktár zsákjai, a polcok alja és a kemence körüli meleg zóna vonzza az egeret, a hangyát és a csótányt. Egy rágott zsák egész tétel nyersanyagot tehet használhatatlanná.
Kávézó és bár
Pult alatti hűtők, szirupos polcok, kávégép és a mosogató csőáttörései. Kisebb alapterület, de sok rejtett meleg pont, ahol a csótány és a muslica is gyorsan megtelepedik.
Élelmiszerbolt
Raklapok, hátsó raktár, hűtőpultok motortere és a bejárati ajtó. A beszállított áruval érkező kártevő a legnagyobb kockázat, ezért az átvételi pont külön figyelmet kap.
Raktár és logisztika
Rakodókapuk, raklaptárolók, külső perem és csatornafedelek. A külső kerületek ipari telephelyein a patkány a legfőbb veszély, a nagy alapterület miatt az állomások sűrűsége a kulcs.
Szálláshely és közétkeztetés
Reggeliző tálalókonyha, iskolai és óvodai melegítőkonyha, irodai étkező. Kisebb nyersanyagforgalom, de érzékeny vendégkör és szigorú ellenőrzés. Szállodában és apartmanházban a szobák fő kockázata az ágyi poloska, amely a konyhai programtól független, külön kezelést kíván.
Ágyi poloska irtás szálláshelyeken→Egy budapesti HACCP kártevőirtásra kötelezett egységben ritkán van egyetlen kártevő. A program egy rendszerben kezeli a rágcsálókat és a rovarokat, a kártevőnek és a helyiségnek megfelelő módszerrel, minden kártevő elleni beavatkozás ugyanabba a dokumentációba kerül.
Német csótány
A meleg, párás konyhai gépek mögött, a mosogató alatti szekrényben és a burkolati résekben él. Napközben rejtőzik, ezért a nappal látott csótány már erős fertőzésre utal.
Gélcsali a rejtekhelyekhez és célzott réskezelés, a monitorcsapdák pedig megmutatják, hol maradt aktivitás. Munkafelületre és edényre irtószer nem kerül.
Hangya és fáraóhangya
A cukrászdák és kávézók édes nyersanyagánál, a pult alatt és a fűtött raktárakban. A fáraóhangya az épület falaiban él, és egész évben aktív.
Lassan ható gélcsali a vonulási útvonalon, fáraóhangyánál kizárólag csalival, riasztó szer nélkül, hogy a kolónia ne szakadjon szét.
Legyek és muslicák
A hulladéktárolónál, a zsírfogónál és a lefolyókban, ahol a szerves maradék szaporodóhelyet ad. Nyáron a teraszos vendéglátóhelyeken a legnagyobb.
A szaporodóhely feltárása és célzott kezelése, javaslat a hulladék tárolására és a nyílászárók védelmére, mert a légyprobléma forrása szinte mindig az egységen belül van.
Darázs a teraszon
Nyáron a teraszok, a kerthelyiségek és a tetőszerkezet réseiben épülő fészkeknél, ahol az édes italok és ételek a vendégek közé vonzzák a darazsakat.
A fészek felkutatása és eltávolítása nyitvatartáson kívül, hogy a vendégtér biztonságos maradjon, a terasz pedig a következő napon zavartalanul működhessen.
Egér és patkány: a program gerince
A raktár falai mentén, a pincében, a rakodókapunál és a hulladéktároló körül. Egy kirágott zsák, egy ürülék a polcon vagy egy átrágott kábel önmagában is hatósági kifogást jelenthet.
Számozott, zárt és lezárható csaliállomások a falak mentén és a bejutási pontoknál, rendszeres ellenőrzéssel és fogyásnaplóval. Minden HACCP program alapja, akkor is, ha éppen nincs aktivitás.
Megelőzés és aktív fertőzés kezelés: két külön feladat
A rendszeres program a megelőzést és a folyamatos megfigyelést szolgálja. Ha a felmérésen vagy a monitoring során már aktív fertőzés látszik, például erős csótánynyomás a konyhán vagy rágcsálóaktivitás a raktárban, annak felszámolására a helyszíni felmérés után külön ajánlatot adunk, mert a szükséges munka előre nem becsülhető meg. Ugyanez igaz a szálláshelyek szobáiban megjelenő ágyi poloskára, amely nem a HACCP program része.
A HACCP kártevőirtás díját az egység alapterülete, a helyiségek száma, a nyersanyag jellege és a választott ütemezés határozza meg. Egy belvárosi kávézó és egy több száz négyzetméteres raktár más megközelítést kíván, ezért a rendszeres programokra a helyszíni felmérés után adunk pontos, írásos ajánlatot. A kiszállás Budapesten belül díjmentes.
Kisebb egységnek, soron kívüli problémára vagy egy meglévő program kiegészítésére, kezelési jegyzőkönyvvel.
Forgalmas melegkonyhának, pékségnek, cukrászdának és mindenhol, ahol a nyersanyag és az áruforgalom nagy kártevőnyomást jelent.
Kávézónak, kisebb boltnak, szálláshelyi reggelizőnek és alacsonyabb kockázatú egységnek. Teljesíti a jogszabály szerinti évi két alkalmat.
Budapest minden kerületébe díjmentesen szállunk ki, a belvárosi éttermektől a külső kerületek raktáraikig. A kerület nemcsak a kiszállás miatt számít: az épület kora, a pincék, a közös csatornák és a környező üzletek együtt alakítják, milyen kártevőnyomással kell számolni.
Gyors reagálás egész Budapesten. Ellenőrzés előtt vagy aktív fertőzésnél általában aznap vagy másnap a helyszínen vagyunk. A hívásnál mondja el az egység típusát, a kerületet és azt, mikor várható az ellenőrzés.
Az V., VI., VII., VIII., IX. és XIII. kerület sűrű vendéglátóhelyi környezetében a régi bérházak pincéi, közös csatornái és szomszédos üzletei miatt a csótány és az egér gyakran az egyik egységből a másikba jut. Itt a bejutási pontok és a szomszéd felőli utánpótlás döntő tényező.
Az I., II., XI., XII. és XXII. kerület szállodáiban, éttermeiben és kerthelyiségeiben a teraszok, a kertek és a tetőszerkezetek miatt a darázs és a kívülről bejáró hangya is a programba részét képzi, a diszkrét, vendégforgalomhoz igazított munka pedig alapkövetelmény.
A IV., X., XV., XVII., XVIII., XXI. és XXIII. kerület raktáraiban, üzemi konyháiban és logisztikai telephelyein a patkány és a nagy alapterület a fő kihívás, ahol a rakodókapuk és a külső perem rágcsáló állomássűrűsége dönti el a program hatékonyságát.
A III., XIV., XVI., XIX. és XX. kerületben ugyanígy, díjmentes kiszállással dolgozunk.
Étteremvezetők, cukrászdák, pékségek és raktárak üzemeltetői leggyakrabban ezekre kérdeznek rá a jogszabálytól és a dokumentációtól az árig és a sürgős esetekig.
Nem találja a választ?
Mondja el, milyen egységről van szó, melyik kerületben, és mikor esedékes az ellenőrzés. Egy rövid hívás alatt megmondjuk, melyik ütemezés illik az egységhez.
Hétvégén és ünnepnapokon is hívhatóIgen. A 852/2004/EK rendelet és a 18/1998. NM rendelet alapján minden élelmiszeres egységnek rendszeres, dokumentált védekezést kell fenntartania rágcsálók és rovarok ellen. Ezt az élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzés során igazolni kell, akkor is, ha az egységben éppen nincs látható kártevő.
A 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 4. melléklete szerint élelmiszeres és vendéglátó egységben a csótányok és a rágcsálók elleni védekezést szakember által készített program szerint kell végezni, program hiányában évente legalább kétszer, a fertőzöttségtől függetlenül. Az évi két alkalom tehát a minimum, forgalmas melegkonyhán, pékségben és cukrászdában a negyedéves ütemezés indokolt.
Jellemzően a védekezési tervet, a kezelési jegyzőkönyveket, a számozott csaliállomás térképet, a csaliállomások ellenőrzésének naplóját és az alkalmazott szerek listáját. Fontos, hogy a térkép egyezzen a ténylegesen kihelyezett állomásokkal, és a napló naprakész legyen.
Az engedélyköteles kártevőirtást a 2/2010. EüM rendelet egészségügyi gázmesteri szakképzettséghez köti, és csak hatóságilag engedélyezett irtószer használható. A dokumentációnak ezért a végző személy jogosultságát is tartalmaznia kell.
Az eseti, dokumentált kezelés 30 000 Ft-tól indul. A féléves és a negyedéves programra a helyszíni felmérés után adunk egyedi, írásos ajánlatot az egység mérete és kockázata alapján. A kiszállás Budapesten belül díjmentes, a szolgáltatás alanyi adómentes, így az összegeket áfa nem terheli.
Igen. A garancia időtartamát és feltételeit a szerződés rögzíti, az egység kockázatához és a választott ütemezéshez igazítva. A programban két rendszeres alkalom között is reagálunk, ha a monitoring vagy a személyzet kártevőt észlel, és év végén összefoglalót adunk a monitoring eredményeiről.
Általában nem. A rendszeres ellenőrzést nyitás előtt, zárás után vagy szünnapon végezzük, a nagyobb kezeléseket hétvégére időzítjük. A rágcsálóirtó csali zárt állomásba kerül, élelmiszer, edény és munkafelület közelébe szer nem kerül, a nyersanyagot a kezelés idejére elzárjuk.
Hívjon minél előbb: sürgős esetben általában aznap vagy másnap a helyszínen vagyunk. Felmérjük az egységet, elvégezzük a kezelést, kihelyezzük a számozott állomásokat, és az első alkalomtól kezdve rendbe tesszük a dokumentációt. Visszamenőleges bejegyzést nem készítünk, csak a valós munkát igazoljuk.
Nem. A rendszeres program a megelőzést és a folyamatos megfigyelést szolgálja. Ha már aktív fertőzés látszik, például erős csótányfertőzöttség a konyhán vagy rágcsálóaktivitás a raktárban, annak felszámolására a felmérés után külön ajánlatot adunk, mert a szükséges munka előre nem becsülhető.
Budapest mind a 23 kerületében, díjmentes kiszállással, a belvárosi éttermektől és kávézóktól a budai szállodákon át a külső kerületek üzemi konyháiig.
Egy rövid hívás elég ahhoz, hogy kiderüljön, milyen ütemezés illik az egységhez, és mit kell rendbe tenni a dokumentációban a következő ellenőrzésig. A felmérésen bejárjuk a raktárt, a konyhát és a külső teret, majd írásos ajánlatot adunk. A kiszállás Budapesten belül díjmentes, eseti kezelés 30 000 Ft-tól, sürgős esetben általában aznap vagy másnap.
5.0 a Google-ön, 100+ értékelés
Ha egy konkrét kártevővel van gondja, a csótányról és a hangyáról külön, részletes oldalon olvashat, a rovarirtás oldalon pedig a további rovarokról talál tájékoztatót.