Itthon leginkább a német csótánnyal, illetve a konyhai csótánnyal tudunk összefutni.
Gyakorlatilag minden táplálékot képesek elfogyasztani, amivel szembe találják magukat.
Nem vicc, még a levágott körmöket is képesek megenni.
Egy jó kis körömpörkölt mi?
Viccet félretéve, a gyors metabolizmusuknak köszönhetően nem is igazán válogathatnak, ha táplálékról van szó.
Nagy mennyiségű élelemre és főleg folyadékra van szükségük az életben maradáshoz.
Mit esznek a csótányok a természetben?
Természetes körülmények között a csótányok számos dologgal képesek táplálkozni.
Szénhidrát igényüket főleg bomló nővényi részek, gyümölcsök elfogyasztásából fedezik, a fehérje utáni sóvárgásukat pedig rovar tetemek elfogyasztásával enyhítik.
A természetben előforduló csótányfajok közül számos fogyaszt korhadó faanyagot, valamint bomló szerves anyagokat.
Mit esznek a csótányok az ember közelében?
A rövid válasz: Amit találnak.
Főleg az elhullajtott élelmiszermardékokat fogyasztják el, de gyakran látogatják meg az éléskamrákat, élelmiszerfiókokat, a szekrényeket stb.
Opportunista táplálékfogyasztók. Ez annyit tesz, hogy ami elérhető számukra, azt el is fogyasztják. Nem a válogatósak csoportját erősítik.
Széles spektrumú táplálékforrásai között megtalálhatóak:
Magas cukortartalmú élelmiszerek: sütemény, cukorka, szirup stb.
Magas keményítőtartalmú élelmiszerek: kenyér, tészta, krumpli stb.
Magas fehérjetartalmú élelmiszerek: sajt, hús, tej stb
Magas zsír-olaj tartalmú élelmiszerek: sajt, vaj, olaj, olajos magvak stb.
Kutya-macskatáp
Miért esznek ennyi különböző dolgot a csótányok?
A csótányok azt esznek, amit éppen találnak.
Magas kalória szükségletüket valamiből fedezniük kell, hogy effektíven tudjanak szaporodni és hogy egyáltalán túl tudjanak élni.
Habár élelem nélkül igen sokáig képesek életben maradni, (akár 2-3 hétig is) a szomjazást azért már annyira nem tűrik ilyen jól.
Ha nem jutnak megfelelő mennyiségű folyadékhoz, 2-3 nap alatt kiszáradnak és elpusztulnak.
Mivel folyadékigényük jóval nagyobb, mint a táplálékigényük, ezért is találkozunk gyakran velük a fürdőszobában, konyhában.
Rejtekhelyeiket mindig a folyadékforrás közelében alakítják ki.
Milyen tápanyagokból tevődik össze a csótányok étrendje?
Szénhidrátok
A szénhidrátok a csótányok táplálkozásában fontos szerepet töltenek be.
Szerepük a megfelelő mennyiségű energia biztosítására.
A fentebb említett cukorban és keményítőben gazdag élelmiszerek kiválóan alkalmasak a magas energiaigényük fedezésére.
Fehérjék
A fehérjék nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a csótányok növekedésében és fejlődésében.
Ahogy azt fentebb is említettük a csótányok előszeretettel fedezik a fehérje igényüket sajtok, húsok, egyéb fehérjedús táplálékok elfogyasztásával.
Zsírok
A zsírokat is kiváló energiaforrásként tudják hasznosítani a csótányok.
A zsírokban átlagosan 9,3 kcal található, grammonként.
Ellenben a szénhidrátokban ennek kevesebb mint a fele, 4,1 kcal/g.
Víz
A víz szerepét már fentebb is említettük.
A csótányok mindennapi tevékenységéhez nélkülözhetetlen szerepet játszik.
A folyadékot képesek az elfogyasztott élelmiszereinkből is felvenni, azonban, ha lehetőség van rá, jobban szeretik közvetlenül magát a folyadékot elfogyasztani.
Tippek a csótányok ellen
Hogyan használhatjuk fel ezt a tudást a csótányok elleni védekezésben?
A csótányok táplálkozásának megértése fontos szerepet játszik az ellenük történő védekezésben.
Néhány tipp segítségével, minimalizálni tudjuk megjelenésüket, valamint meg tudjuk akadályozni továbbterjedésüket.
Tartsuk az élelmiszereinket zártan!
Az egyik legjobb módja a csótányinvázió megelőzésének, az élelmiszereink zárható edényzetben történő tárolása.
Ha nem tudnak a csótányok mivel táplálkozni, akkor az elszaporodásuk is nehézkes lesz. A bontott élelmiszereket zárjuk le!
Ezek az apró műveletek óriási segítséget tudnak nyújtani egy csótánymentes környezet megteremtésében.
Tiszta otthon, semmi csótány!
Ha csótányok jelenlétére gyanakszunk fontos egy alapos takarítással kezdeni.
Ilyenkor vegyünk számításba minden lehetséges általuk létesített búvóhelyet, ne maradjon ki semmi.
A csótányok megbújhatnak konyhaszekrényekben, fiókokban, polcok mögött, konnektorokban, képek mögött, hűtők-fagyasztók kondenzvíz tálcájában, a mikróban, a sütőben stb.
A lista szinte végeláthatatlannak tűnik.
Ezen kívül számoljuk fel az számukra esetlegesen elérhető élelem, illetve folyadék forrásokat! Ürítsük gyakran a szemetest!
Nem egy egyszerű feladat, de egy kicsi rendrakással, takarítással a számuk a kezdeti időszakban hatékonyan csökkenthető, valamint a tovább terjedésük megakadályozható.